Ciprian Demeter: Oroszország csárdás ritmusára táncolja a kazacsokot. Milyen hangosan hallatszik a zene a Kremlből? – III. rész
Az előző részekben feltártuk az orosz befolyás ideológiai architektúráját és azokat a mechanizmusokat, amelyek révén az FSZB Európában működik, feltárva egy összetett hibrid hadviselési stratégiát, amelynek zenéjét Alekszandr Dugin részben írja. Most tekintetünk Európa központjára szegeződik, ahol a Kreml zenéjének lüktetése a legerősebben ver, magyar ritmusokkal rezonálva. Magyarország, Orbán Viktor vezetése alatt, nem csupán passzív szereplő, hanem e befolyás aktív vektora, az ország bel- és külpolitikáját az európai egység és a transzatlanti szolidaritás megkérdőjelezésének platformjává alakítva. Fedezzük fel, hogy Orbán alatt Magyarországot hogyan vezették a hanyatlás szélére, hogyan foglalták el az államot, és hogyan rendelték alá a magyar nemzeti érdekeket egy illiberális napirendnek, amely gyakran a Kreml napirendjével konvergál, Magyarországot egy sokkal nagyobb geopolitikai játszma bábjává téve.
Az a kijelentés, miszerint Orbán Viktor már nem életképes megoldás Magyarország számára, az országot az összeomlás szélére sodorva és a magyarok erőforrásait tetszés szerint, valós állami ellenőrzés nélkül kezelve, nem csupán feltételezés, hanem egyre több elemző, és egyre nagyobb mértékben még a magyar társadalom egyes szegmensei is erre a következtetésre jutnak. Az állam, a mai Magyarországon, „Orbán Viktorrá” vált, egy olyan valóság, amely diktatórikus modellt idéz, nem csupán retorikával, hanem konkrét tettekkel, amelyek aláássák a demokráciát. FIDESZ pártján keresztül Orbán mélyreható reformot hajtott végre a jogi, választási és médiarendszerben, Magyarországot liberális demokráciából de facto „illiberális demokráciává” alakítva. A média feletti ellenőrzés szinte teljes, a legtöbb jelentős médiaintézmény a FIDESZ-hez közel álló oligarchák kezében vagy közvetlen kormányzati ellenőrzés alatt van, minden kritikus hangot a propaganda óceánjába fojtva. Az alkotmányt átírták a végrehajtó hatalom megszilárdítása érdekében, és az igazságszolgáltatás függetlenségét aláásták politikai kinevezésekkel és a bírók autonómiájának korlátozásával. A választási folyamatot, bár formálisan tiszteletben tartották, manipulálták a választókerületek módosításával és a FIDESZ aránytalan hozzáférésével az erőforrásokhoz és a médiatérhez. Ezek a tettek nem csupán egyszerű eltérések, hanem a jogállamiság pilléreinek módszeres lebontása, amelynek célja Orbán Viktor számára gyakorlatilag korlátlan hatalom biztosítása és minden ellenőrzési és egyensúlyi mechanizmus érvénytelenítése. Az ilyen hatalomkoncentráció valóban az autokratikus modellekre emlékeztet, ahol „az állam én vagyok” kegyetlen valósággá válik, ahol egyetlen személy akarata emelkedik törvényerőre, és az egyéni szabadságot a nemzeti kohézió ürügyén megsemmisítik.
Magyarország gazdaságát Orbán Viktor kormánya alatt oly módon kezelték, hogy az a hatalomhoz közel álló szűk kör érdekeit szolgálta, aláásva a tisztességes versenyt és széles körű klientúra-rendszert hozva létre. A nemzeti erőforrásokat, a mezőgazdasági földterületektől az infrastruktúráig, gyakran hűséges oligarchákhoz irányították, a fenntartható gazdasági fejlődés és a lakosság általános jóléte rovására. Az erőforrásoknak ez a kezelése, amelyet „ahogy akart”, valós állami ellenőrzés nélkül jellemeztek, számos túlértékelt projekthez, átláthatatlan szerződésekhez és növekvő egyenlőtlenséghez vezetett. Az egyes közvetlen külföldi befektetések és európai alapok által kiváltott látszólagos gazdasági növekedés ellenére a magyar gazdaság alapjai továbbra is sebezhetők maradnak. Az Oroszországtól való energiafüggőség például nem csupán geopolitikai probléma, hanem jelentős gazdasági sebezhetőség, amely zsarolási helyzetbe hozza Magyarországot. Az „összeomlásról” szóló forgatókönyvek nem túlzók, figyelembe véve az érzékelt korrupció szintjét, a független tőke migrációját és a nemzetközi befektetők bizalmának erózióját. A nacionalista retorika és a nemzetközi elszigeteltség, bár ideiglenesen mobilizálhatja a választók egy részét, hosszú távon gazdasági költségekkel jár, csökkentve Magyarország befektetési vonzerejét és gátolva a létfontosságú európai alapokhoz való hozzáférést. Ez a pálya, amelyet számos nemzetközi szervezet és a nyugati sajtó jelentése dokumentált, a jólét útjáról való veszélyes eltérést jelzi, feláldozva a hosszú távú jövőt a rövid távú hatalom megszilárdításáért.
A hazafiság és a nemzeti szuverenitás védelmének álcája alatt Orbán Viktor mélységesen nacionalista, gyakran soviniszta retorikát ápolt, amely polarizálta a magyar társadalmat és megterhelte a szomszédokkal való kapcsolatokat, ami nem csupán a belső választási bázis megszilárdítását szolgálja, hanem eltereli a figyelmet a belső problémákról is, Brüsszelt vagy külső szereplőket hibáztatva minden kudarcért. Az európai valóságtól való elszakadás, az uniós szintű döntések blokkolásával és az Európai Unió alapvető értékeinek megkérdőjelezésével, Magyarországot a közösségi blokk „fekete bárányává” változtatta, egy olyan pozícióba, amely messze nem erősíti az országot, hanem elszigeteli és csökkenti valós befolyását, hasznos eszközzé téve azt külső hatalmak, például Oroszország megosztó stratégiái számára. Ez a stratégia, mélységes értelemben, árulása az európai ideálnak, amely a kommunizmus bukása után Magyarországot vezette, egy önszigetelő cselekedet, amely végső soron gyengíti az ország nemzetközi színtéren elfoglalt pozícióját.
Orbán Viktor és Moszkva közötti kötelékek nem titkosak, hanem nyíltan elismert valóság, amelyet Budapest gyakran „pragmatikus nemzeti érdekekkel” indokol. Egy mélyebb elemzés azonban komplex, pragmatikus, de egyben ideológiai szimbiózist tár fel, amely túlszárnyalja az egyszerű gazdasági számításokat, és Magyarországot kulcsfontosságú bábként pozicionálja az FSZB által irányított Európa destabilizációs stratégiájában. E kapcsolat fő pillére Magyarország energiabiztonsága Oroszországtól való függése. Az olyan projektek, mint a Paks II. atomerőmű bővítése, amelyet nagyrészt orosz hitelekből finansíroznak és a Roszatom (Oroszország állami energiagigásza, amely az orosz nukleáris ipar teljes láncolatáért felelős, a nukleáris technológiák kutatásától és fejlesztésétől kezdve, a reaktorok tervezésén és építésén át, az atomüzemanyag gyártásán, az atomerőművek üzemeltetésén, a radioaktív hulladékok kezelésén, valamint a nukleáris szolgáltatások és berendezések globális exportján keresztül, és egyben stratégiai szereplő az energiageopolitikában, befolyásolva a nemzetközi energiapiacokat, számos országgal együttműködve reaktorok építésében és modernizálásában, és Oroszország egyik legfontosabb eszköze az energiabiztonság és a technológiai befolyás előmozdításában a világon) valósítja meg, nem csupán gazdasági, hanem stratégiai függőséget is aláhúznak, amely jelentős befolyást biztosít Moszkvának a magyar politikára. Ez a függőség ellentmond az európai erőfeszítéseknek az energiaforrások diverzifikálására és az Oroszországtól való sebezhetőség csökkentésére, Magyarországot az Európai Unió energiastratégiájának gyenge pontjává téve. Az európai és amerikai sajtó széles körben dokumentálta ezeket a kapcsolatokat, kiemelve a biztonsági és befolyásolási kockázatokat, amelyeket a magyar tisztviselők gyakran figyelmen kívül hagynak vagy minimalizálnak.
A gazdasági szempontokon túl erős ideológiai egybeesés van az Orbán-rezsim és a Kreml között. Mindkét kormány élesen bírálja a nyugati liberalizmust, nacionalista, konzervatív értékeket és egy erős, autoriter állam vízióját hirdetve. Orbán Viktor „illiberális demokrácia” koncepciójával legitimál egy olyan politikai gyakorlatot, amely közelít az orosz modellhez, megkérdőjelezve az európai intézményeket és egy abszolút nemzeti szuverenitás narratíváját hirdetve. Ez az ideológiai konvergencia Magyarországot Oroszország természetes partnerévé teszi az értékek „hibrid háborújában”, egy platformmá, ahonnan EU-ellenes, NATO-ellenes és illiberális üzenetek indíthatók, hozzájárulva az európai kohézió megosztásához és gyengítéséhez. Orbán Viktor beszéde, bár az európai érzékenységhez igazodó nyelven fogalmazódik, megismétli az orosz propaganda alapvető témáit: a „globalizmus” kritikáját, a „hagyományos értékek” védelmét a „nyugati dekadencia” ellen, és a jogállamiság és az emberi jogok eszméinek elutasítását, amikor azok ellentmondanak a hatalom érdekeinek.
A magyar hírszerző szolgálatok, a „Magyar Információs Hivatal” és az FSZB közötti riasztó együttműködést a „Minority Safepack” ügye példázza. Ez a kezdeményezés, amelyet az európai polgári kezdeményezésként mutatnak be a magyar kisebbségek védelmére, „maszkirovkának” (az orosz katonai, politikai és információs dezinformáció és leplezés komplex doktrínája. Ez túlmutat a fizikai álcázáson, beleértve a szándékok tagadását, az erők szimulációját és a stratégiai manipulációt, amelyet aktívan alkalmaznak mind háborúban, mind békében az ellenfelek megtévesztésére), egy befolyásolási műveletnek bizonyult, amelyet Budapest és Moszkva hozott létre új diverziók létrehozására az Európai Unión belül. A dokumentáció részletezi, hogyan tett Pesty László kampánykoordinátor több látogatást Moszkvában, ahol a Marriott szállodában Irina Romanovával, egy kommunikációs szakértővel találkozott, akinek közvetlen kapcsolatai voltak az FSO-val (Szövetségi Védelmi Szolgálat), a Kreml és Vlagyimir Putyin biztonságáért felelős titkosszolgálattal, valamint az orosz állami televízióval, a Russia1-gyel. Romanova cégét, az expli.ru-t „reklámozásra, tanácsadásra és online médiakampányokra” bérelték fel, amelyek elengedhetetlenek voltak a „Minority Safepack” romániai népszerűsítéséhez. Ezek a közvetlen kapcsolatok az orosz biztonsági és propagandagépezettel feltárják a kezdeményezés valódi természetét: egy állami befolyásolási eszközt, amelyet polgári mozgalomként álcáztak. Az, hogy ezt a kampányt „több száz millió forinttal finansírozták a magyar kormány pénzéből”, amelyet Pesty László cégeinek (Írdalá.hu és Nonprofit Kft.) fizettek, komoly kérdéseket vet fel az EU és NATO tagállam közpénzeinek felhasználásával kapcsolatban egy olyan napirend szolgálatára, amelyet legalább részben a Kreml diktál. Ezeket a szempontokat intenzíven vitatták a magyar, orosz, európai és amerikai sajtóban, kiemelve Magyarország külső befolyással szembeni sebezhetőségét és befolyásvektori szerepét. Pesty László Szilárd Kissel, egy korábbi moszkvai magyar diplomatával való kapcsolatai, valamint az orosz nyelvű kisebbségek körében Balti-államokban végzett aláírásgyűjtési tevékenységei a kisebbségek instrumentalizálására irányuló stratégia kiterjesztését demonstrálják, amely tökéletesen illeszkedik a Kreml napirendjéhez.
Továbbá, a „Minority Safepack” Moszkva valamennyi tézisét közvetítette a kisebbségek védelmével és önrendelkezési jogukkal kapcsolatban, olyan narratívákat, amelyek azonosak azokkal, amelyeket Vlagyimir Putyin Ukrajna inváziójának igazolására használt fel az orosz kisebbség védelmének ürügyén. Péter Balázs volt magyar külügyminiszter figyelmeztetése, miszerint „ha Pesty László Moszkvába megy a székelyek ügyében, rossz ajtón kopogtat”, és hogy „Vlagyimir Putyin nem a béke angyala vagy a kisebbségek angyala”, aláhúzza ennek az együttműködésnek a veszélyes jellegét. Még Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke is közvetlenül jelezte Orbán Viktor miniszterelnöknek „az Orosz Föderáció részvételét” a kezdeményezésben, ami hozzájárult annak az Európai Bizottság általi elutasításához. Ez nem egyszerű politikai nézeteltérés volt, hanem annak elismerése, hogy egy ideig az Egyesült Államok és az európai szövetségesek bekapkodták az FSZB csaliját, és Viktor Orbán és Vlagyimir Putyin csapdájába estek, alábecsülve ennek a szubverzív szövetségnek a mélységét és hosszú távú következményeit. Magyarország külpolitikája, láthatóan oroszbarát, Ukrajnának történő fegyverszállítás megtagadása és Vlagyimir Putyinnal való kapcsolatok fenntartása révén mély feszültségeket teremt Budapest és Bukarest között, a RMDSZ-t kellemetlen helyzetbe hozva, amely csapdában van és gyakran kényszerítve van arra, hogy Budapest vonalát kövesse.
Ebben a bonyolult geopolitikai tájban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem csupán megfigyelő, hanem aktív és mélységesen problémás szereplő. Az erdélyi magyar kisebbség érdekeinek képviselete ürügyén az RMDSZ az elmúlt években hűségesen folytatta Budapest politikáját, szinte cinikus módon alakítva át az általa képviselt közösséget „manőverező tömeggé” külső érdekek számára, amelyek gyakran egybeestek Moszkva érdekeivel. Ez a stratégiai összehangolás, bár rövid távon pragmatikusnak tűnhet az RMDSZ politikusai számára, alapvető árulását jelenti az erdélyi magyar közösségnek és súlyos veszélyt jelent a román-magyar együttélésre.
Orbán Viktor, egy „Nagy-Magyarország” és egy kiterjesztett etnokulturális befolyási övezet homályos víziójával, nem egyszerűen egy szomszédos államban jogaikat védő kisebbségi szervezetként határozta meg az RMDSZ-t, hanem „Magyarország nemzeti stratégiai tényezőjeként”. Ez a kijelentés, messze nem csupán retorika, explicite módon egy határokon átnyúló politikai projektbe illeszti az RMDSZ-t, alárendelve a romániai magyarok helyi érdekeit Budapest nemzeti stratégiájának. Az RMDSZ vezetői, köztük Kelemen Hunor, folyamatosan kifejezték támogatásukat a FIDESZ magyarországi kormányzásának folytatása mellett, az RMDSZ-t Orbán Viktor pártjának erdélyi kiterjesztésévé téve. Az RMDSZ által szervezett választási mozgósítás, a levélszavazatok aktív gyűjtésével Erdélyből a magyarországi választásokra, a FIDESZ-KDNP-re leadott szavazatok maximalizálását célozza, megerősítve ezt az alárendeltséget.
Az etnikai magyarok instrumentalizálása olyan taktika, amelyet Moszkvában is megfigyeltek, ahol a szomszédos államokban élő orosz kisebbségeket gyakran használják befolyási tőke létrehozására. Budapest etnikai közösségeinek külföldön történő instrumentalizálására irányuló politikáját egyes elemzők hasonló taktikának tekintik, mint azokat, amelyeket Moszkva alkalmazott a befolyás kialakítására a szomszédos államokban, feszültségeket generálva és aláásva a szuverenitást. A Budapest által támogatott, kormánypárti magyar szervezetek által dominált erdélyi médiaplatformok gyakran terjesztenek olyan narratívákat, amelyek illeszkednek a FIDESZ politikájához, állandó nyomást gyakorolva a magyar kisebbségre, hogy egy bizonyos politikai irányvonalat kövessen, a pragmatikus megközelítés rovására, amely a magyar etnikumú román állampolgárok valós érdekeire összpontosít. Ez a jelenség különösen hangsúlyos az úgynevezett „Székelyföldön”, ahol a helyi vezetők, mint Csaba Borboly, Hargita Megyei Tanács elnöke, nyilvánosan kijelentik, hogy „Hargita megyének minden olyan kezdeményezés mellett ki kell állnia, amely a magyar ügyet szolgálja”, olyan kezdeményezéseket támogatva, amelyek, ahogy a Minority Safepack esetében is bebizonyosodott, geopolitikai eszközök orosz felhanggal.
Az RMDSZ álláspontja mélységesen problémás, és lényegében árulás. Az általa képviselt polgárok iránti alapvető elkötelezettség elárulása, egyszerű eszközzé téve őket egy külföldi kormány politikai napirendje számára, még ha Magyarországról is van szó. Továbbá, elárulja a román-magyar együttélés elveit, egy nehezen felépített harmóniát évszázadok alatt, amelyet most soviniszta elemek és aljas érdekek rombolnak. Az RMDSZ, mint politikai párt, már nem életképes megoldás az erdélyi magyarok képviseletére, hanem olyan struktúrává vált, ahol néhány „politikacsináló” gazdagodik, kihasználva az etnikai és nosztalgikus érzéseket. Ez a párt, Románia kormányainak állandó szereplője több mint 35 éve, paradox módon és mélységesen destabilizálóan, éppen a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által támogatottnak tűnik, táplálva a spekulációkat, hogy politikai stabilitása homályos érdekeket szolgált, a nemzeti kohézió és biztonság rovására.
Az idő bebizonyította, hogy a Budapest által hirdetett és az RMDSZ által végrehajtott kis lépések politikája kezdett termékenynek bizonyulni a revizionista napirend számára, ahogy az egyes román EP-képviselők orosz-magyar „Minority Safepack” kezdeményezés iránti támogatásában is látható volt. A kezdeményezés, amely az etnikai magyarok jogállamiságtól való leválasztását célozta, hogy közvetlenül a budapesti kormány koordinálja őket, kísérlet volt „szeparatista régiók” létrehozására Európa szívében. A „Minority Safepack” kampány, amelynek során Romániában 271.665 aláírást sikerült gyűjteni, a jogállamiság elleni mesterkedés volt, és annak bizonyítéka, hogy az etnikai identitást hogyan instrumentalizálták geopolitikai célokra.
A „Minority Safepack” kampány során, amelyben Romániában 271 665 aláírást gyűjtöttek, az SRI képes volt figyelemmel kísérni és elméletileg beavatkozni annak érdekében, hogy megakadályozza a hatalmas aláírásgyűjtést, amely befolyásolhatta volna az európai napirendet. Azonban a szolgálat nem tett semmilyen konkrét lépést a folyamat korlátozására vagy ellenőrzésére, ami kérdéseket vet fel semlegességével és prioritásaival kapcsolatban a nemzetbiztonsággal kapcsolatos ügyek kezelésében. Ahelyett, hogy megakadályozta volna a kampány lezajlását, az SRI passzív álláspontot képviselt, lehetővé téve ezzel a romániai magyar közösség hatalmas mozgósítását egy geopolitikai jelentőségű kezdeményezés érdekében. Továbbá, vannak jelek arra, hogy az SRI és az RMDSZ fenntartottak egy földalatti kapcsolatot, nem nyilvánosat vagy hivatalosat, amely megkönnyítette a kampány nyomon követését és az érintett közösségek észlelésének kezelését. Ez a diszkrét kapcsolat lehetővé tette a hírszerző szolgálat számára, hogy valós időben értesüljön a kampány alakulásáról, és visszajelzéseket továbbítson az RMDSZ-beli politikai partnereknek, anélkül, hogy közvetlenül beavatkozott volna az aláírásgyűjtés megállításába, egy olyan kapcsolat, amely a biztonsági állam és egy etnikai kisebbségi párt közötti földalatti együttműködési csatornára utal, ami az etnikai identitás politikai instrumentalizálásaként értelmezhető stratégiai célokból.
Az erdélyi székelyek, akiket gyakran manipulálnak egy különálló identitás védelmének ürügyén, valójában ennek a magyar revizionizmusnak az áldozatai. Az ilyen törekvésekkel való azonosulással az RMDSZ és Orbán Viktor kezére játszottak, elveszítve hagyományaikat és, mélyebb értelemben, „piacon cserélve etnikai identitásukat”. A történelem kegyetlen iróniája, hogy Budapest soha nem akart vagy ismert el „Székelyföldet”, valójában egy „magyar földért” agitált, figyelmen kívül hagyva a székelyek és a magyarok közötti jelentős faji különbségeket is, amelyeket Dr. Petru Râmneanțu egyetemi docens interbellum-beli biológiai kutatásai dokumentáltak. Ez a manipuláció nem csupán a román állammal, hanem a székelyek saját identitásával szembeni árulás. Eljött az ideje, hogy az erdélyi székelyek valódi változást akarjanak, hogy ne szavazzanak többé „árulóikra”, és az együttélés víziójához igazodjanak, a szétválasztás és instrumentalizálás helyett. Románok és magyarok évszázadok óta élnek együtt, és ezek a soviniszta elemek súlyosan károsítják ezt az együttélést, animozitásokat és mesterséges megosztottságokat táplálva.
A magyar szolgálatok és az FSZB közötti együttműködés nem csupán kétoldalú probléma; hatásai regionális, sőt globális szinten is megmutatkoznak, közvetlen fenyegetést jelentve az európai biztonságra és stabilitásra, a NATO kohéziójára és a jogállamiság elveire. Az orosz befolyások, amelyek dezinformáció, kibertámadások és befolyásolási műveletek révén nyilvánulnak meg, destabilizálhatják mind Magyarországot, mind a szomszédos országokat, mint például Romániát, amely etnikai kisebbségekkel kapcsolatos kihívásokkal és belső politikai feszültségekkel szembesül, egy olyan dinamikával, amely felgyorsítja az Európai Unión belüli törések kockázatát, aláásva a tagállamok közötti bizalmat és elhomályosítva a külső fenyegetésekkel szembeni szükséges szolidaritást.
Továbbá, az FSZB mechanizmust biztosít Vlagyimir Putyinnak, hogy a nacionalizmuson és az autoriterizmuson alapuló geopolitikai víziót terjesszen, ami ellentétes az Európai Unió alapját képező demokratikus elvekkel. Ez a befolyás azt kockáztatja, hogy Európa az ellentétes kormányzási modellek, a demokratikus és az autokratikus modellek közötti konfliktus arénájává válik, ami hatással van mind a regionális stabilitásra, mind az Egyesült Államokkal és más államokkal fennálló transzatlanti kapcsolatokra, megosztottságot teremtve a NATO-n belül. Az Szövetség kohéziójában bekövetkező ilyen szakadás, amelyet Oroszország kihasznál, gyengíti a kollektív védelmi képességeket és az elkötelezettségek hitelességét, az Szövetség egyik tagját sebezhetőségi ponttá változtatva.
Az egyik legjelentősebb kihívás az, hogy ezek a tevékenységek hogyan befolyásolhatják Románia nemzetbiztonságát. Románia, stratégiailag a szövetség keleti szárnyán elhelyezkedve, az orosz manőverek középpontjába kerül, és a külső befolyások hozzájárulhatnak a belső kohézió felbomlásához, érzékenyítve egy már etnikai megosztottságokkal terhelt történelmet. A demokratikus intézményekbe vetett bizalom romlása bizalmatlanság és feszültség légkörét táplálhatja, ami belső konfliktushoz vezethet. Az RMDSZ szerepe ebben a kontextusban, Magyarországgal és az esetleges orosz befolyásokkal fennálló kapcsolatai révén, az, hogy olyan etnikai követeléseket terjesszen elő, amelyek instabilitás légkörét teremtik meg, a kisebbségi jogok kérdését államfragmentációs eszközzé változtatva. Az orosz befolyás megerősödése a régióban más szomszédos országokat is magával ragadhat, új etnikai vagy politikai konfliktusokat generálva, pontosan úgy, ahogy Ukrajnában történt. Az ukrajnai háború demonstrálja, milyen gyorsan eszkalálódhatnak a feszültségek ezen a területen, és az olyan országok, mint Románia, jelentős kihívásokkal szembesülnek külső szereplőktől vagy külső napirendeket támogató belső csoportoktól.
Erdélyi magyarok és székelyek, most, a történelem e döntő fordulópontján, amikor a Kreml zenéjének csábító visszhangja, Orbán Viktor revizionista beszédei és az RMDSZ bűnrészessége által perverz módon felerősítve, nem csupán az európai méltóságot és a demokratikus jövőt fenyegeti, hanem saját autentikus identitásuk szövetét és a harmonikus együttélés becses örökségét is, elengedhetetlen, hogy felismerjétek: egy olyan vezető legitimálása, aki a nemzetet egy idegen diktatúra játszmájának puszta bábjává teszi, és aki manőverező tömegként használt benneteket, azt jelenti, hogy tudatosan lemondtok a szabadságról, a valós jólétről és a kulturális esszenciáról, feláldozva a jövőt a korrupció és az áruló, aljas érdekek oltárán.
Emelkedjetek felül a nyilvánvaló manipuláción és a mérgező sovinizmuson, utasítsátok el, hogy csupán eszközök legyetek olyan hatalmi sémákban, amelyek évtizedek óta illúziókat adtak el nektek, és válasszatok mélységes bölcsességgel és polgári bátorsággal olyan politikai képviseletet, amely tiszteletben tartja a román-magyar együttélés évszázados történelmét, egy fényes és virágzó európai jövőt építve, amelyben identitásotok méltó pajzs, nem pedig a megosztottság ürügye, egy olyan jövőt, ahol a szabadság és az egyéni és közösségi méltóság győz minden diktatórikus beavatkozás és minden árulás felett!
Warning: Attempt to read property "ID" on bool in /home/fluxinfo/monitorulzileimaramures.ro/wp-content/themes/jannah/framework/functions/post-actions.php on line 114
